Izrael Kamakawiwo’ole egy holt ukulele-játékos meghódítja a listákat - archyde
H. Awaii októberben. Marlene fehér terepjáróját gyorsan irányítja a déli napon, hirtelen bekapcsolja a rádiót. A férjem ott énekel. Mondtam nektek: Izrael mindenütt jelen van. "Honoluluból Waianae-ba autózunk, és néhai férje egy dalt énekel Waianae-ról a rádióban." Mintha dalaival beszélt volna velünk. - Mondja Marlene.
Izrael Kamakawiwo’ole, más néven Iz és Bruderdah Iz, akik 1959-ben születtek Honoluluban, és ugyanitt haltak meg elhízás miatt alig 38 évvel később, tizenhárom évvel halála után karrier fellendülést tapasztalnak, anélkül, hogy meg tudnák mondani, miért. Izrael Kamakawiwo’ole-t az amerikai nemzeti közszolgálati rádió 2010-ben nevezte meg először a rekordtörténelem ötven legnagyobb hangjának egyike. A következő űrsikló misszió hivatalos űrhajós-ébresztő dalának jelenlegi választásain jelenleg az ötödik helyen áll. És akkor Németország is. A Universal kiadó sikeresen engedélyezte a német piacra Judy Garland „Valahol a szivárványon” és Louis Armstrong „Micsoda csodálatos világ” című vegyes művének 22 évvel ezelőtti vegyesét - gyorsabban, mint bárki megtanulhatta a Kamakawiwo'ole nevet A hibátlanul kiejtő „Over the Rainbow” az első helyen állt a listákon.
Hálás és meglepett
Reggel Marlene még mindig a lányával, Wehivel és Shelley Coscinával, a Mountain Apple izraeli kiadó alelnökével ül a kiadó saját stúdiójában, és nem tud róla mit mondani. Az egyik meglepődött, hálás, nagyon boldog. De honnan ered a varázslat? Marlene néz Shelley-re, Shelley Wehire, Wehi nem vizsgál semmit. A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy az “Over the Rainbow” különleges felvétel? - Wehi, emlékszel erre? - kérdezi Marlene. - Tehát nem én - mondja Wehi. És Shelley, aki megpróbál valami produktív munkát végezni, azt mondja: "Amikor a dalt a világ rádiójában játsszák valahol a világon, nem sokkal később csengenek a telefonok, és bejönnek a megrendelések."
De miért? Jó kérdés! Marlene rájön, hogy az izraeli plakátokkal és aranylemezeivel díszített stúdió nem a férje titkának feltárására szolgál. Bruddah Iz a nép embere volt, menj ki az utcára. - Ugyan, elvezetlek a szobrához - javasolja. Wehi arcot vág. "Nem szeretik a szobrot" - mondja Marlene. "Továbbá?" Kérdi Wehi. - Apám 1,90 méter magas és széles volt, mint egy szekrény. De ez a szobor csak a fejét mutatja, és nem is akkora, mint ez a szobor. Rémülten mutat az oldalasztalra.
A 28 éves Wehi az egyetlen gyermek Izraelből és Marlenből. "Nem volt időnk egy másodikra - mondja a nő -, mindig az egészségéről volt szó." Izrael már kisgyermekkorától kezdve túlsúlyos, akárcsak apja és testvére. Tizennégy éves korában egy kutya harapta meg a lábát, és a seb soha nem záródott le egy életen át. Az elhízás megakadályozza a gyógyulást, a seb megakadályozza a mozgást, a mozgásszegény életmód pedig fokozza az elhízást.
Ezenkívül sorsdöntő lelkesedés mutatkozik a mindenféle étel iránt, amelynek súlya mára 350 kilóra nőtt. Mivel ekkora testtömeggel már nem tudja megtartani kicsi ukulele-jét, egy gitár méretű méretre szabott terméket épít. 1982-ben Izrael testvére, Skippy, akivel megalapította Ni’ihau Makaha fiait, szívrohamban meghalt és 27 éves volt. Ebben az időpontban maga Izrael csak korlátozott mértékben mozoghat. Általában egy széket kell magad mögött cipelni, néha golfkocsiban gurul a színpadon, oxigénkészülék mindig veled van. A szigettől távol eső koncertek csak nehéz körülmények között lehetségesek.
Megőrizte a kulturális identitást
De ő egy csillag Hawaii-on. Olyan módon, hogy a nem hawaii lakosok ne maradjanak zárva, szeretik, mert ragaszkodik a szigetország kulturális identitásához, amely 1959-ben csak az Egyesült Államok 50. államává vált, és azóta ázsiai és amerikai kultúrák közé került. Izraelnek sikerül felelevenítenie a szinte kihalt nyelvet, és teljesen ellazult ukulele reggae-jével országa hangjává válik.
Mindenki csak a legjobbakat tudja beszámolni róluk. Kedves volt, szelíd óriás. A gyerekek szerették, a tinédzserek csodálták, a felnőttek tisztelték. Hallgattak rá. Meghatotta a lelkeket. Amikor koncertezett, önkéntesek vették körül. Ha elvett egy ágat és egy horgot, mondja Marlene, azonnal megfogott egy halat. Minden tekintetben boldog ember volt. Temetésén fehér szivárványt láttak a sziget felett. „A szivárvány - mondja Marlene - volt az élete témája.”
Útban Izrael szobrához Marlene a Watanabe Flowersnél áll meg virágkoszorúkat vásárolni. A pénztáros maga mellett van. „Izrael olyan nagyszerű ember volt. És a temetése, ezrek voltak ott, ezrek. Még tízezer is volt. Ő az első nem politikus, akit a Hawaii Állami Kapitólium épületében emeltek, a kormány állami gyászt rendelt el, a zászlók félárbocon lógtak. Semmi jele a szobor annyira félelmének, amely valójában egy mellszobor, és mint ilyen kevés. Kicsit elveszve és szemtelenül áll a Waianae közösségi ház és egy buszmegálló közötti sarkon, ahol néhány haszontalan ember lóg. "Nem a legjobb terület" - mondja. - De itt nőtt fel.
Hamvait a tengerbe szórták
Marlene nem akarta a mellszobrot, a művész rá kényszerítette magát, valamikor ezt már nem lehetett megakadályozni. Azóta óvatos. „Ezért haboztunk kiadni a dalt Németország számára. Először meg akartunk bizonyosodni arról, hogy a kiadó komoly. Tovább haladunk a Makua Beach felé, ahol Izrael hamvait a tengerbe szórták. Korábbi hajléktalan települések, amelyeknek a sátrát a tenger emelte, az álomszerű katonai támaszpontok és egy feltűnő karám mellett, ahol 1982-ben és Izrael házasságot kötöttek. "Több mint ezer vendégünk volt" - mondja. - Akkor mindenki ismerte.
Valóban gazdag vagy? - Akkor nem mi voltunk. Ma jól vagyok - mondja. „De teljes munkaidőben dolgozom kardiológusként. Táplálnom kell a családomat. " Lányáról és öt unokájáról beszél. „Wehinek gyász helyett gyermekei voltak. Ez volt a módjuk Izrael halálának kezelésére. A főútról letér egy földútra, amely mögött a Makua strand húzódik. A strand példaértékű fehér, a tenger kék és a hullámok kicsiek. „Szép, nagyon kedves.” Minden évben idejönünk születésnapjára és halálának napjára. - Virágkoszorút vesz, szétszedi a virágokat, és egyesével bedobja a vízbe. Minden alomnak köszönetet és üdvözletet mondunk.
- Nos - mondja, miután az utolsó virágot dobta. - Éhes vagyok, vacsorázzunk! Amikor visszatérünk Honoluluba, Izrael a rádióban énekel. Marlene nevetni kezd.
Ez a szöveg először 2010. október 18-án jelent meg.