Pascal Mercier «A szavak súlya» - nézd
A mai irodalom Pascal Mercier új regénye: Egy nyelvfüggő végtelen hurkai
Jelenleg nem könnyű nekik, az idősebb fehér férfiaknak. A patriarchális társadalmi rend utolsó képviselőjeként el kell fordítaniuk a fejüket mindenért, amit őseik tettek. A bestseller szerző, Pascal Mercier, aki 1944-ben született Bernben és maga egy idősebb fehér ember, gondozza őket.
„Éjszakai vonat Lisszabonba” (2004) című sikeres regényében egy spirituált középiskolai tanárt küldött egy költő nyomába Portugáliába, ahol végül megnyílt az élet előtt. Jeremy Irons brit színész sok rétegben ábrázolta ezt az ébredést a mozifilmben. Most, egy új nagyszabású opusban, Mercier egy hasonló hőssel ismerteti meg az olvasókat.
A londoni Simon Leyland, a trieszti irodalmi szövegek fordítója, a sikeres kiadó özvegye és két felnőtt gyermek apja hirtelen már nem tud beszélni. „A könyv többek között egy esetleges nyelvvesztéssel foglalkozik” - foglalja össze a szerző kérésre a csaknem 600 oldalt. Sok mindenről olvashattak, „beleértve a neurológiai hátteret is.” Tehát megtanulja: Ez csak egy „migrén kísérte” volt - Leyland rövid idő után képes újra normálisan kommunikálni. De az orvosi diagnózis megerősíti, hogy agydaganata van, amely hamarosan halálhoz vezet vezetni fog.
A regény első harmada teljes egészében a hősnek szól, miközben olvas. Milyen mélységesen gondolkodik ez a férfi, milyen lelkiismeretesen mérlegeli a szavakat egymással a fordítás során, mennyire tisztelettel ismerte el felesége fölényét és mennyire gyengéden szerette. Halála után részletes leveleket írt neki, elmondta neki, hogy mi történt, és ezzel világosságot nyert magának. Ezzel megismételte a cselekmény szintjén már korábban leírtakat.
Ezek a gyakori ismétlések gondot okoznak a regény során - az ember kezdi kihagyni a betűket. Egyébként a hős úgy tűnik, egyre inkább elveszíti magát a végtelen ciklusban a második harmadban. Újra és újra arról beszél gyermekkori álmáról, hogy megtanulja a Földközi-tenger körül beszélt összes nyelvet. Most már máltaiul is tud. És minden kapcsolata a nyelvek közös örömén alapszik.
Például a börtönben, ahol tolmácsokat folytat egy albán fogoly számára, Leyland megismerkedik Andrejjel, aki megölte barátnője szeretőjét, és csak egy sötét cellájában él túl egy baszk regény orosz fordításával.
Pat, az ír pincér Leyland kedvenc trattoriájában szintén költőnek bizonyul; - idézi Dantét, amikor kitisztítja a szobát. „Fekete hónap” - suttogja egymásnak a két férfi novemberben; "Szürke napok", amikor nem járnak jól. És nem kell sok szó, hogy Pat megértse: barátja nem azt akarja várni, hogy a daganat meghódítsa, hanem maga akar véget vetni az életnek. A közeli Ljubliana-ban megkapja Leyland számára a szükséges mérget. Ilyenek a férfi barátságok, amelyek varázslatosabban néznek ki egymás mellett.
Hőséhez hasonlóan, mint az oxfordi egyetemről, Pascal Mercier a berni középiskolából Londonba menekült: "Victoria Station: Ez volt a világ bejárata" - emlékeztet a szerző. A trieszti kutatásával kapcsolatos kérdésre kifejtette: "Egy napot töltöttem ott a börtönben, hogy az egyik szereplőmet a lehető legreálisabban ábrázolhassam" - Andrej.
Kár, hogy a szerző nem adta át hősének azt a felismerést, hogy a helyszíni kutatás elengedhetetlen a szöveg hitelességéhez. Simon Leyland, a külföldi történetek egy életen át tartó fordítója betűk emberének próbálta ki magát.
Miután Leyland a diagnózis miatt majdnem befejezte életét, megtudja, hogy helytelen volt, és Londonba utazik (ahol kényelmesen épp egy házat örökölt), hogy visszataláljon az élethez. Írjon, keresse meg a saját hangját. Végre meg meri.
Ám látomások és kitalációk fejlesztése helyett csak terápiás köldök tekintete sikerül. Feltalál egy olyan idősebb fehér férfit, mint ő maga, és hagyja, hogy beköltözzön egy dél-franciaországi házba, hogy megtudja, mit akar az életből. Leyland tehát egy másik szintre lép Mercier regényében. A mistral a ház körül fúj Dél-Franciaországban. És ahelyett, hogy maga menne oda és valóban átfújná, Leyland csak mélyebbre ássa migrénes fejében szavakat, szavakat és szavakat. *
* Tina Uhlmann, a Keystone-SDA szövege a Gottlieb és Hans Vogt Alapítvány segítségével valósult meg.