Színház könnyeken keresztül
George BANU
A tizennyolcadik századi levelek, regények, műsorok megerősítik a nemek közötti összhangot - legalábbis a fiatalok körében -, az érzelmekkel szembeni egyenlőséget: a férfiak és a nők megkülönböztetés nélkül sírnak. Az episztoláris irodalom ezt megerősíti, Greuze, Diderot vagy Benjamin Constant ugyanabban a táborban vannak; nem szégyen könnyeket hullatni, szerencsétlenségeit siratni, barátját és barátnőjét ugyanabba a kétségbeesésbe, a könnyek közös forrásába társítani. Fokozatosan bekúszott a disszociáció, és egyre inkább a nők számára tartják fenn a könnyeket, míg a férfiak szeme kiszárad és elutasítja őket. A könnyek férfias tekintélyük leértékelődéséhez vezettek volna, amit addig nem ismert állandóság igazolt. Az érzékenység megnyilvánulásai ellen lázadó hatalomvágyban a férfi könnymirigyei behúzódnak, és már nem működnek. Tehát a nemek közötti különbség hozzáadódik az osztálykülönbséghez, és mindkettő hangsúlyozásra kerül, amikor a XIX.
Amikor a melodráma agonizál, amikor a romantikus hangsúly szétesik, és a Boulevard alkóvtörténeteket állít a tartományába, az ember egyedül marad önmagával, négyszemközt a valósággal: a dráma a földtől nyer és véget ér az idő szellemének követésével, a szellemmel a világgal való konfrontáció uralja. konkrét, társadalmi és politikai. Távol az érzelemtől, mint a bátorságtól, az odaadástól, mint a házasságtörés, a színház belemegy abba, amit nevezhetünk, nem pedig banális módon, naturalisztikus volt - túl sok negatív előítélet társult hozzá -, hanem fenomenológiai jellegű. A társadalmi vagy emberi anyag válik kedvenc területévé, Ibsentől kezdve Hauptmannig. A régi írási minták fogynak, újak jelennek meg! Nincs hely a könnyek közöttük. A világot meg kell buktatni, nem sírni.
Csehov a 19. század vége és 20. eleje közötti válaszút előtt áll. Az átmenet szerzője, aki nem utasítja el az örökséget, és kommunikál az újval, azzal, amire a világ vár. Csehov színházában sikerül társítani őket. Sok más bizonyíték mellett egy konkrét példa is igazolja ezt. A kialakuló kollektív gyakorlatok szerint nem elégszik ki a könnyek kizárásával, de ő sem törekszik ősi mitológiájuk fenntartására. És hogy kapcsolatba kerülhessen velük, tovább fogja fejleszteni ezt az ellentétek közötti párbeszédet, amely l'entre-deux!
Ő az egyetlen? Megtalálom ezt az entre-deux-t, de a követelmények nélkül a feliratokban, Marivaux-nál vagy Musset-nél! Hány szövegük nem ébreszt "édes-keserű" érzést, ugyanazt a bizonytalanságot, ugyanazt az átmenetet, ezt a csúsztatást a szubjektivitásból egy világba, tökéletesen társítva, anélkül, hogy feláldoznának. Ami jellemző a megpróbált csalódásra, de nem kifejezetten nyilvánul meg. "A könnynek megvan az ára, ő a mosoly húga" - mondja Musset, tisztázva a kétértelműséget.
Amikor Csehov "könnyeken keresztül" rámutat, arra hív bennünket, hogy tartsunk fenn szubjektív kapcsolatot a világgal, és torzulásán keresztül teszteljük, mit szerez. Ez pedig arra a költői alakváltozásra emlékeztet bennünket, amely anamorfózis, és amelyről azt mondják, hogy nem finomított plasztikai folyamat eredménye, hanem a "könnyeken keresztül" történő tekintés következménye. A könnyek leple által elbizonytalanított világ. Mindenki magányában vetkőzhet, otthon, mások szemétől távol, ezt vallotta be a három nővérrel, egy kolléganővel tartott előadás után, aki arra várt, hogy otthon menedéket találjon sírásra.
A játék közti szakaszok
Bach Szent Máté iránti szenvedélyében gyakran halljuk a "szívem könnyeimben fürdik" refrént - a költői alakon keresztüli kegyelmi állapot jelzését. El kell képzelnünk, hogy a szív, mint egy újszülött, eltévedt a könnyek tócsájában, a rendkívüli szomorúság gyümölcse. De a "könnyekben fürdő szív" nem valósul meg, ez továbbra is egy olyan állapot erős sugallata, amelyet egy síró karakter talált meg. Ez az utolsó állapot, amelyet a "könnyeken át nézés" előz meg, amely megőrzi a lehetőséget, igaz, minimális, hogy megvalósuljon, érzékelhető legyen. A kapcsolat a világgal, akinek "szíve könnyekben úszik", szünetel, visszahúzódik magában, míg a másik, aki "könnyeken keresztül néz", csak a világtól búcsúzik, akinek viharos táját érzékeli., pontatlan, mint egy kínai festmény. A világ küszöbén áll, és számunkra a szobában a szeme bizonyítja ezt a rendellenességet. Nem tudunk tippelni, meglátjuk.
Isabelle Huppert a Peter Brook által rendezett Measure for Measure című műsorban volt az, aki feltárta számomra a tekintet erejét "könnyeken keresztül". Könyörgött Angelónak, az ideiglenes mesternek, hogy megkímélje testvérét, nem sírt, de ugyanakkor el is ragadta a néma könnyektől nedves szeme. A visszafogottságon alapuló érzelmi retorika. És nem a könnyek sokaságán, ami bevallom, felizgatott egy közeli barátom játékában. Nem, Isabelle Huppert számára a visszafogottság könnygazdagságot eredményezett, de nem zárta ki az esetleges járvány kitörésének lehetőségét. Megismételte Jean-Luc Lagarce számára kedves kifejezést: "a könnyek küszöbén" volt, amikor otthon voltam és vártam az esőt (Éditions Les Solitaires intempestifs, Besançon, 1997, 8., 17. és 32. o.). megkockáztatták, hogy túlzsúfolódjanak a vizek erőszakával, amikor egy zár megnyílik. Megelégedtek azonban a szemkristály impregnálásával, amely két titkos tükörként ragadta meg a reflektorok fényét.
Ruth Walz fényképe előtt, amelyet nem különítek el, gyakran nézek Jutta Lampe-ra, aki Amphitryonban az istenek szeszélye által megtévesztve visszahúzódik önmagába, és hagyja, hogy a könnyei elmosódjanak, a szemek elmosódjanak néhány kép a Szűzről vagy főleg a Vermeer gyöngyű fiatal lányról. Az elkövetkező, mégis visszafogott könnyekben a visszafogott, jelen és azonnali érzelem nevében ragyognak a szemek.
A könnyfátyol
Éppen ellenkezőleg, a "könnyeken keresztül" játék nem ébreszti ugyanazt a bizalomhiányt, a tartalékán keresztül garantálja az igazság garanciáját: a színésznő kontrollálja érzelmeit, megtiltva, hogy rabja legyen. A szempillák szélén megálló könnyek elárasztják a szemet, de nem ürítik ki üregükből. A megtartott könnyek egy költő, Valéry Larbaud szerint azok, "akik a szívbe ereszkednek".
A „könnyeken keresztül” nézés lelki testtartáshoz vezet. Elutasítás és vallomás. Így nem gyászoljuk a tragikus kiáltásokat és nyögéseket idéző vereség pusztításait, de nem rejtegetjük el teljesen a lélek hidegrázását a modern kommunikációs kódexek szerint, a cenzúra jele alá helyezve, jellemzően az "önző számítások befagyott vizeire", ahogy egy költő mondta. Ez a tekintet a melankólia, ennek a beteljesedetlen törekvésnek, ennek az álomnak a tünete, amelyet magunkban hordozunk anélkül, hogy elhagynánk vagy megvalósítanánk. A karakter vagy a színésznő "könnyeken keresztül" küld egy másik világba, amelyet magában hordoz, és én nem gondolom, hogy örökre feláldozzam. Ez az utolsó pillanat, az utolsó ellenállás a kapituláció előtt, amitől mi, a teremben élő emberek félünk és amit érzünk. "A melankolikus nem tudja elviselni a saját maga által megfogalmazott projekt gyászát, és minden energiáját azokra az emlékekre összpontosítja, amelyek képesek életre kelteni" (Marie-Claude Lambotte, Esthétique de la mélancolie, Aubier, Párizs, 1999, 89. o.).
És hogyan ne vonhatnánk le a következtetést Grüber mondatával, amelyet a neki címzett könyv címének választottam: "... a színháznak könnyeken kell átjárnia" ("faut il faut que le théâtre passe à travers les larmes “, Éditions du Regard, Párizs, 1993, 8. o.). Nem azért, hogy könnyeket keltsen, hanem azért, hogy átlépje a könnyek küszöbét, szállítson bennünket egy kalandba, amelyben nem felejtjük el a szenvedéseket, hanem éppen ellenkezőleg, megosztjuk másokkal, a "néma könnypárbeszédnek" köszönhetően. És akkor a színpadról, akárcsak a teremből, "könnyeken keresztül" nézzük a világot, és élvezni fogjuk az általuk keltett bizonytalanságokat.
P.S. Egy barátom, Andrei Șerban azt mondja nekem, hogy az angol nyelvterületen gyakori alternatíva: "kinek kell sírnia, a színésznek vagy a nézõnek?". Amikor a tekintet "könnyeken keresztül" megjelenik, azt mondanám, hogy sem az egyik, sem a másik, de a rámpa mindkét oldalán mindenki készen áll erre. A könnyek szélén állnak! A harmat, amely úgy ragyog, hogy nem árasztja el a szemét.
Francia fordítás
Mirella Patureau